In Medias Brass

Az In Medias Brass 2010 januárjában alakult, tagjai a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztek művész diplomát. Az együttes – megalakulását követő nem sokkal több, mint három éven belül – hét rangos, nemzetközi kamarazene versenyen nyert öt első, két második és számos különdíjat Dél-Koreában, Németországban, Szlovéniában, Japánban, Olaszországban, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban.

Koncerteztek Magyarországon kívül Svájc, Németország, Olaszország, Franciaország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, az Amerikai Egyesült Államok, Dubai, Japán és Dél-Korea színpadain is. Mesterkurzust tartottak 2015-ben Dél-Koreában, 2018 és 2020-ban Litvániában, 2019-ben pedig Csehországban. A rövid időn belül elért nemzetközi sikerek elismeréseképpen munkájukat 2011-ben Junior Prima díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig a KLASSZ Tehetség program promotáltjai között szerepeltek.

Lemezeik:

2014 Csodáknak csodája– karácsonyi lemez a Baptista Központi Énekkarral

2018 – Szokolay Sándor rézfúvós kamaraművei.

 

Az In Medias Brass tagjai:

Kresz Richárd(trombita) – a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium, valamint a Vujicsics Tihamér Zeneiskola trombita és kamarazene tanára

Pálfalvi Tamás(trombita) – nemzetközi szólista, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem trombitatanára

Benyus János(kürt) – nemzetközi szólista, a Magyar Állami Operaház és a Concerto Budapest szólókürtöse

Sztán Attila(harsona) – a Budapesti Fesztiválzenekar tagja

Dr. ifj. Bazsinka József(tuba) – adjunktus a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán, az SWR Ensemble Experimentalstudio (Freiburg) tagja, a Klangforum Wien rendszeres vendégművésze

In Medias Brass

Fúvós együttes